Gyógyul

Szeretnék órákon át állni a zuhany alatt, folyatni magamra erős vízsugárral a forró vizet, a fejem búbjától a talpamig minden porcikámat szétáztatni és összevissza habozni, bedörgölni samponnal a fejem és aztán hosszan öblíteni róla a kis buborékokat... Na, ez nem lesz most (sem): négy percnyi melegvizünk van. Nem nagy baj persze, csak eszembejutott. A gyors megtisztulás most nem vonz, bár kétségkívül környezettudatos. Érdekes, hogy fürdésfanatizmusom ellenére az elmúlt otthonaim nagyrészében zűrös volt a fürdőszoba. Tényleg, miféle fürdőkkel éltem már együtt! Kétségkívül ez a mostani a legspártaibb. Nem baj, mert ha "uram" terveit követjük, akkor hamarosan ez sem lesz, "csak" óriás nagy medence, egészen Brazília partjaiig! Jól hangzik, kiderül majd, összeegyeztethető-e a csöves életmód, a szörfös lazulás, a saláta és tengeribigyók zabálása a melómmal. Ha mégsem, akkor majd kitalálunk valami mást.

Lefoglaltuk a repjegyet, 3-án irány Barcelona, 9-én onnan tovább pedig Gran Canaria. One Way Ticket. Jóég, mióta várok erre! Itt fogok mesélni. Ha lesz kedvem.

A születésnapomon egész nap az Óceánban fogom fürdetni magam, Naplemente után pedig függőágyban szeretkezünk majd a parton egészen hajnalig! (Vagy valami ilyesmi...)

Félős

El fogom hagyni.

És ő nem tesz majd ellene semmit.

Hülyeség.

Mindent rólam

"Mindössze két nap van, amikor semmit sem tudsz tenni: a tegnap és a holnap." - Csak, hogy el ne felejtsem.

Persze mindig van valami ok az aggodalomra, de azért az tényleg nagyon jó dolog, hogy egy lépcsőház leszűrődő zajait hallgatva szeretjük egymást naphosszat, amint azt D megfogalmazta, ezzel javítva a világ életminőségét, azaz egyáltalán nem semmirekellők vagy haszontalanok vagyunk, hanem nagyonis hasznosak és sokmindenre jók. Mindenkinek. Van már hajónk is a falon, gyöngyhagyma a tálban, narancs, kiwi, jön a kari, elmúlik gyorsan, aztán máris január, hopp, 2 nap múlva féléves szülinap (mármint 31 és fél, de most ebben maradtunk), szóval nemsokára tavasz lesz és elhúzunk a monszunba végre. Talán. Szerencsére mostanában türelmes lettem, mert egyszer már voltam türelmetlen is, ami kevésbé volt jó, olyan feszegető érzés, hogy mérnem már, vagy még mindig miért..? De most jó. Eljutottam odáig, hogy mindegy, pont jó most, és úgyis eljön az ideje, a megfelelő pillanat, úgymond. Nem kell kapkodni.

Odakint

Utcára néz az ablakunk (vagyis az ajtónk és falunk, vagy mi, mert ablak az ugye nincs, vagy ha van is, nem néz sehova), és mióta (három napja) itt ülök a gép előtt az ajtó túloldalán, folyton hallom az utca emberét, foszlányokban. Ez amúgyis régi kedvencem, elcsípni egy félmondatot, főleg, ha ilyen jókat is lehet. (Olyan szinten rajta vagyok a dolgon, hogy néha eszembejut, az én történeteim kiragadott egy része hogyan hathat másokra.) Na de a két kedvenc az elmúlt napokból:

"-Ha megkérdeznéd, mi volt a legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt velem, az a vacsorád lenne. Amit meg se ettünk végül."

És a másik, először csak nyafogós-magas női hangnak véltem, majd leesett..:

"-Nem, már nem a barátom! Egész végig nem hagyott aludni!

-És Kati néni sem szólt rá?!"

Furcsa érzés ennyire pár centire lenni az idegenektől, akik nem is sejtik, hogy FIGYELEM őket.

Na írom tovább a hülyeségeket. Ma befejezem, és holnap én is utcaember leszek!

Hol

Azt mondja itt a szerkesztő, hogy ez a századik bejegyzés. Hát hurrá-hajrá!

Mostanában olyan gondolataim vannak, amik ambivalenssé teszik a mindennapjaimat. (Micsoda blogmodor ez!) A mindennapjaim ritka irigylésre méltóan boldogan telnek, csupa kedves ráérős összebújás, piacra vagy hegyre menés, hosszú főzőcske, finom evések, lassú ébredések és ágyban fogyasztott reggelik. Mindemellett már rég nem itt kellene mindennek történnie és nem sok jelét látom annak, hogy afelé haladnánk, ahol mindennek történnie kellene.

Velősen fogalmazhattam volna úgy is, hogy ha a szívügyekben lenne racionalitás is, akkor ki kéne dobnom az éhezőművészemet és lelépni szépen nélküle. De most akkor melyik is a fontos? Hogy hol vagyok, vagy, hogy kivel?

Így él...

Olyan mintha nyaralnék, pedig itt vagyok a(z egyre hidegebb és szürkébb) hülye Budapestben, sőt, immár Budán, és dolgozom. Valószínűleg a helyváltoztatás miatt van. Vidám az egész, csak néha van olyan érzésem, hogy najó, de most már lassan csak haza kéne menni. Aztán rájövök, hogy háhá, dehá' nincs hová.

A mélyhűtőben egy tévéfüggő kiskacsa lakik, a földön papírhangszerek, a téglák közül ügynökök figyelnek és az éjszakákat egy plüss krokodillal meg egy maszatos mamlasszal osztom meg. :-)

Mekdonálcból netezni, szivacson aludni, nem tudni, melyik zsákban melyik ruha, és egyáltalán. Nincs többé paradicsomlocsolás és elromlott WC-tartály. Nagyjából semmi sincs, istenem, de jó! Másfél napig nem volt kulcsom se ide, se oda. Megnyugtatóan jó érzés volt. Azóta megint van ide is oda is.

Első megfigyelés: ha földszinten laksz, hamarabb elindulsz "otthonról". Valamiért lelkileg könnyebb kimozdulni, még akkor is, ha esik.

Elutazunk-e még idén?

Csomagol

Kategóriáim:

1. Kell és elviszem magammal mindenhova (SZIG, pár bugyi, póló, laptop)

2. Kell és elviszem a következő állomásig (pulóver, sampon, pizsama, fűszerek, munkapapírok), ott majd újra átnézem, kidobom

3. Kell(het még talán), de ittmaradhat elcsomagolva (könyvek, CD-k, érettségi és egyéb bizonyítványok, kedves levelek a világból)

4.Nem kell, de valakinek valamire majd még igen (Mily számítógépe, DA sátra amit kölcsönadott, edények, poharak, bútorok, stb.) Jajistenem, hova tegyem akkor addig (meddig)?

5. A kedvenc!! :-)  Nem kell, és senki másnak sem, eldönthetem egyedül, hogy kidobom (lyukas zokni, hülye plakát, pass valami fesztiválra, kopott ágynemű)

Gyűlölöm a tárgyakat, mondtam már?

Nade elmúlik ez is, egyszer majdcsak nem lesz semmim se!

Legalábbis nálunk...

-Ha valami kellemetlen megbeszélnivaló van

A csaj várja a megfelelő alkalmat, rágódik, és ha át is beszélték, utána napokig a fejében motoszkál a téma.

A pasi amint eszébe jut, mondja, meghallgatja, reagál, érvel, és két perccel az utolsó mondat elhangzása után mélyen alszik gondtalan.

-Éjjelre hűvös lesz

A pasi tudja, hogy ha elég közel bújik és kiterjeszti varázslatos karjait, mellette nem lehet fázni.

A csaj előveszi a takarót.

-Elfogyott a fogkrém

A csaj megjegyzi, feljegyzi, hazafelé vesz újat, kiteszi a polcra, addigis: félbevágja a tubust és beletunkolja a fogkeféjét.

A pasi: hisz benne, hogy ha elég kicsire tekeri össze, nincs olyan, hogy ne jöjjön ki belőle még néhány fogmosásnyi…

-Fáradtan ér haza

A csaj megpróbálja magát a legfittebbnek mutatni, megkérdezi mi az esti terv, ha valahova még menni kell gyorsan kávézik, letusol, átöltözik és már indul is.

A pasi összerogy a konyhában, megvárja a vacsit, aztán eldől mint egy zsák (és édesen szuszog, míg a csaja ilyeneket irkál mellette a gépébe – halkan, hogy ne zavarja).

-Beteg

A csaj sajnálja, körbeugrálja, megméri, behozza, elszalad-megveszi-megfőzi-beletuszkolja, bátorítja a szegény szenvedőt, aki egésznap nem kel fel és mondja/mutatja, mennyire rosszul van.

A pasi megkérdi nem lázas-e, nemleges vagy kitérő válasz esetén még megpróbálkozik egy teafőzés javaslatával, de aztán inkább elmegy vásárolni, és mindent vesz, csak a várvavárt papírzsepit felejti el.

-Idegen személy kerül szóba baráti társaságban

A csaj egyből bekapcsolódik, kiről van szó, hány éves, mivel foglalkozik, és milyen apropóból mondta azt egyáltalán, ami miatt szóba került?!

A pasi rágyújt és megvárja az újabb témát.

-Éhes

Pasi kitalálja a tökéletes menüt, nekiindul, beszerzi a hozzávalókat, nekilát elkészíteni és több órával később elégedetten kávézik a nagy zabálás után.

A csaj körülnéz mi van otthon és megpróbálja a lehető leggyorsabban kihozni belőle a maximumot.

Az őrület legszebb éjszakája. Jóideje nem volt benne részem. Azt hiszem, amióta rendes(?) párkapcsolatban(?) élek(?, najó, ide nem jár a kérdőjel), leszoktam az ámokfutásról. Vagy maximum együtt futjuk. De most valahogy nem tudtam kordában tartani, vagy mondjuk, hogy eszemben sem volt. A vér nem válik vízzé, máskor is volt már példa arra az elmúlt egy évben, hogy előtör a régi énem. Szeretem őt is. Bár önző és rossz, de szereti jól érezni magát.

Fárasztó hetem volt egyébként, az egyhetes nyaralás megtette hatását (minden értelemben: szuperjó volt végre újra eggyé válni a nagy vízzel), felgyűltek a tennivalók, és alig bírtam utolérni magam. Mostanra nagyjából. Ehhez szükség volt két esőnapra, ami szerencsére bejött. Köszönöm neked, eső! Á, inkább mégsem mesélem el. A lényeg a lényeg. Hajt a tatár határ-idő!

Hogyan legyünk boldogok?

Mondom tegnap magamról, hogy én egy rendes lány vagyok, erre ketten is felhördülnek, mintha nem. Pedig olyanokra is odafigyelek, hogy akkor is megkérdezzem éhes-e, amikor én még nem (tudom, hogy ő úgyis), vagy hogy a legfeltűnőbb helyre tegyem a tiszta ruháit a szárítókötélen, különben nem veszi észre és visszaveszi a tegnapit, sőt, még arra is, hogy ha alszik lehalkítsam a skype-ot, és ha rosszul húzza le a WC-tartályt és zubog utána a víz, nem kimegyek puffogva, hogy jajmár, hanem kimegyek és pisilek és lehúzom utána ügyesen és kész.

Különben meg nőnek a parik, mármint most már a bogyók, a gyümölcsök, a termés, szóval a parik maguk. Eddig  hét darab van, és fantasztikus, szinte óránként látom, ahogy nőnek, növekednek. És még rengeteg a virág, ez csak az előörs. Valamint úgy látom, két paprika virágozni is fog, de még túl picik ahhoz, hogy biztosra mondhassam. Holnapra kiderül!

Kifestettük az egyik szobát, levontuk a tanulságot. Kicseréltük a bojlert, már csak a kádat kéne. És voltunk Kalákán. Megint eltelt egy jóó :-) év.

Naszóval szerintem én igenis egy rendes lány vagyok. Még ha a számláim nincsenek is mind befizetve. Nem (csak) rajtam múlik.

Különben Ella Fitzgeraldról olvasok életrajzi írást, pedig eddig azt sem tudtam, ki az. Illetve talán a pedig helyett az azért mert-et kellett volna mondanom.

Szép szép jó

Az van, hogy virágoznak a paradicsomok, akik nemrég még csak magok voltak egy zacskóban, amit Aputól kaptam a nevem napjára március 27-én. (Azt hiszem.) Magasabbra nőttek, mint a korlát a gangon, és telistele vannak virággal. Izgalom.

Az is van, hogy a fiúm :-) hozza a napokban a szettet, és festjük a pecót. Leverjük a csempét. Felragasztjuk az újat. Szekrényeket is ideoda-leföl, mázol, pakol, tologat, visszaragaszt, letakar, mindenféle változó sorrendben. Nem is tudom, ész nélkül.

Az is van, hogy lassan egy éve szeretem. Hmm, ez szokatlan, menjünk is tovább! Ami nincs, az továbbra is a pénz, pedig egyre több a melóm. Nagyrészük a weben zajlik, meg a fejemben, és az jó. A nemjó hogy közben koordinálni kell(ene sokkal jobban) a bringabizniszt, de szinte nincs olyan, hogy eljussak a nyomtatványboltba nyitvatartási időben egy nyugtatömbért. Olyan sincs, hogy ha mégis, akkor ne felejtsem el, ne jöjjön közbe valami, ne legyek egyszerűen csak fáradt vagy lusta, ésígytovább. De szeretek ott ülni amúgy, ha már megcsináltam az elszámolást, beborítékoltam a dolgokat, és minden stimmel. És ha még a házmester se szólna ránk..! Vidám jövés-menés, barnulok.

Idén kétszer is voltam már a Balaton, és másodjára vitorlásoztunk is a naaagy viharos szeles vizen! Egyszer Velencén is, Semmi Extra. :-) Szombaton ismét irány a kisebb tó, lesz party, meg bogrács, meg fürdünk a Nap-Hold alatt.

Janka mosolyog, Kamilla ragoz, Anyu levest főz, Apa kocsit hajt (babát). :-)

És lejárt a személyim. Illegálisan járok-kelek a forró budapesti aszfalton. Néha a bringám sem világít, mégsem bánkódom. Szevasz-topol. Tavaly ilyenkor Bulgáriában voltunk, ittuk a jó kis Mastika-t! Maeste megiszom egy úzót emlékül. Á, nem.

Most végre ráhúztam a sablont arra a(z egyelőre üres) blogra, amit valamiért még régen megcsináltam egyszer, és mindigis csak az alkalmat vártam, hogy ha egyszer nagyon tuti (helyen) lesz(ek) (meg) minden, na akkor majd abba fogok irkászni. Ősztől kezdhetem, remélem! Érdekes ez a név kötelez elmélet, ami ezt a blogot (is) jellemzi. Szóval ezt a békésnyugisat a nagyon tuti helyről gyártottam le, amiből kurvára elegem volt akkor már, és tudtam, hogy hazajönni is szar lesz, de azt is tudtam, hogy nem lesz hosszútávú, és igenis lehet itt is béke és nyugi. És bár mégis az lett, mármint hosszútávú az ittlét (vicces, hogy épp ma írok róla, mert csak most, hogy ide értem a mondatban, néztem le a jobb alsó sarokba, hogy ugyan hányadika is van, mit írjak, mennyi ideje vagyok kishazánkban, és azt látom, hogy éppen ma landoltam 2 éve), na de a lényeg, hogy a küldetés teljesítve vagyon, tökre békésnyugi lettem. Szívesen vagyok itthon. Vagy szívesen megyek le. Szívesen főzök, vagy szívesen nem. Igazából télleg roppant ritka jó most minden, van meló, van pénz, van szerelem, és még csomó idő is, amit vele tölthetek. Najó, nem csomó, de lehet ügyeskedni. Kicsit néha hanyagolok miatta másokat (vagy magamat), de ez legyen a legnagyobb baj! Alig várom az őszt, és hogy felszálljon a gép. De előtte még itt van az egész nyár, Kalákával, várral, Balatonnal, tóval, kertekben fröccsözéssel, horvát tengerrel, minden napi összebújással (és lakásfelújítással). :-) Csak hogy ne legyen már olyan nyálas!

Úgy vettem észre, hogy Hercegem reggelente vallásosabb az átlagosnál, többször megfigyeltem, hogy ébredéskor olyanokat mond, amiket a nap során egyébként sosem.

"Mi az Isten van a lábammal?" "Mi az Istent csinálsz?" "Mi az Úristenért bőgeti itt a motort?" "Mi az Isten?!"

A konyhában szól a rádió, amikor pont éjfélkor főzöm a tejbegrízt, múltat, s jövendőt.

Ha lehalkítom picit, hallom ahogy kopogtat a klaviatúrán. Írónőből író feleség lettem, nem pisszenek, megvárom míg ő szólal meg, főzök, mosok, irigykedve nézem, amint napokig szenved a dolgozatán, és újra elhatározom, hogy befejezem a félbehagyottakat. Napersze majd ha lesz min: tetszhalott a számítógépem. Harmadnapra feltámad!

Megtiszteltetésként rámhagyta a központozást. ;már;

Holnapután lomtalanítás, kidobok-kidobok, mindent kidobok, csak kéne pakolni, szétszedni, átnézni, eldönteni, de hideg van és sötét és esős és álmos, meg közben befejezni a cikket, elküldeni, átgondolni, megválaszolni, ehelyett áll az agy, és a mosogatnivaló is hegyekben a konyhában és az új telefonomból hiányzik egy csomó (minden) szám, sms, kép, opció, meg kéne szokni, szeretni, ismerni, de nincs hozzá türelmem, hát így vagyunk mostanság, de édesen bújósan, sütjük a palacsintát, nincs pénz virágföldre, pedig a magok megvannak, nem baj, unalmas és egyszerű az élet - egy darabig. Süss fel Nap!

Najó, előszöris az érdekel, ki a francia és ki a kínai visszatérő olvasója e blognak. Másodszor meg, hogy mikor leszek már nem lusta végre?!

Írjak már ide valamit! Majd.